MEGKÉRJÜK, HOGY ALAPOSAN OLVASSA EL AZ ALÁBBI ÚTMUTATÓT, AMELY A JELEN HONLAP ÉS AZ ABBAN TALÁLHATÓ VALAMENNYI ANYAG HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK.
Általános szabály:
A Karrier Portál oldalaira történő belépés és a honlap használata kizárólag az alábbi kikötésekkel és feltételekkel, továbbá a Magyar Köztársaság jogszabályaival összhangban megengedett.
Szerzői jog:
A Karrier Portál honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. a tulajdonosa vagy a feljogosított használója a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, szoftverrel és más anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.
Ön jogosult a Karrier Portál honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jellegű, nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért, tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában. Az itt leírtakon kívül a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. semmilyen egyéb felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban.
Védjegyek:
Minden, a Karrier Portál honlapján használt védjegy (márkanév, logo stb.) a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vagy németországi anyavállalata tulajdonában vagy licenchasználatában áll.
A honlap tartalma:
A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag csak tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. nem ad garanciát.
Sem a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., sem a nemzetközi cégcsoport tagjai, sem alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a Karrier Portál honlapjára történő belépésből vagy annak használatából erednek.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján, előzetes figyelmeztetés nélkül.
Kapcsolódó honlapok:
A Karrier Portál honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak.
A kapcsolódó honlapokhoz a Karrier Portál csupán hozzáférést közvetít, azonban sem a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., sem a nemzetközi cégcsoport tagjai, sem az alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget ezekért a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért, abban az esetben sem, ha azokat a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vagy a nemzetközi cégcsoport valamely tagja, alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.
Amennyiben Ön kapcsolódó honlapról a Karrier Portál honlapjára szeretne visszajutni, akkor vagy a "back", "vissza" gombokkal/nyilakkal, vagy az adott honlap domain nevének begépelésével jut vissza.
Adatvédelem - a személyes adatok gyűjtése és használata:
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. tiszteletben tartja honlapja látogatóinak személyhez fűződő jogait.
Személyes adatok alatt értjük azon adatokat, melyek alapján azonosítani tudjuk Önt például neve, címe, telefonszáma és e-mail címe alapján.
A Karrier Portál csak olyan személyes adatokat rögzít, melyeket Ön önkéntesen ad meg. Miután megosztotta velünk személyes adatait, egyben felhatalmaz minket arra, hogy ezeket az információkat az itt leírt, illetve a honlapon külön meghatározott módon és célra felhasználjuk. Kérjük, hogy a személyes adatok kezelésével kapcsolatos bármely kérdését, megjegyzését e-mailen jelezze a joinus.contact@knorr-bremse.com címre.
A honlap tartalmazhat olyan részeket is, ahol más személy(ek) személyes adatait is meg kell adnia. Az Ön által megadott más személy(ek) adatait a jövőben semmilyen egyéb célra nem használjuk fel, nem lépünk kapcsolatba vele(velük), hacsak ő(k) nem keres(nek) fel minket.
Az Ön önkéntesen megadott személyes adatait - az Ön ellenkező kikötése hiányában, és a honlapon megadott egyéb felhasználási módokon, célokon kívül – a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. az alábbiak szerint használhatja fel:
Lehetséges, hogy feldolgozásra illetve elemzésre kiadjuk személyes adatait más cégeknek, egyszerűen azért, hogy minél jobban megismerjük igényeit, illetve javítsuk honlapunk szolgáltatásait és termékeink/szolgáltatásaink minőségét. Ezen elemző és egyéb cégek a továbbiakban nem jogosultak arra, hogy bármilyen formában felhasználhassák az Ön személyes adatait. Kérjük vegye figyelembe, hogy kötelességünk kiadni személyes adatait akkor, ha ezt törvény, bírósági, más hatósági végzés írja elő nekünk.
Egyéb információk, melyeket felhasználhatunk:
Talán hallott már az ún. cookie-ról. Ezek file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver számítógép a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapjainkon és megadott a részünkre bizonyos adatokat, így ezeket az adatokat nem kéri újra.
A legtöbb internetes böngésző alapbeállításából kifolyólag elfogad cookie-kat. Ha úgy gondolja, átállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-kat visszautasítsa vagy figyelmeztesse Önt arra, hogy cookie-kat küldtek az Ön gépére. A cookie-k visszautasítása esetén lehetséges, hogy nem tudja honlapunk egyes részeit meglátogatni vagy testreszabott információkat fogadni. Emellett szeretnénk honlapunk szolgáltatásait folyamatosan javítani azáltal, hogy lemérjük az egyes honlapok látogatottságát az oldalra vagy képekre történő klikkelések számával.
Honlapunk elmenthet olyan információkat az Ön computeréről mint az IP-cím (ez egy szám, amely az Ön gépét azonosítja minden esetben mikor meglátogat egy honlapot), böngészője típusát, computere operációs rendszerét. Mindez azt biztosítja, hogy a honlapunk látogatóinknak a legjobb web-élményt és hatékony információ forrást jelentsen.
Ezen információk nem személyes adatok.
Az információk biztonsága:
Minden ésszerű intézkedést megteszünk azért, hogy személyes információit biztonságban tudhassa. Minden Ön által szolgáltatott személyes információhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés, azért, hogy a jogosulatlan hozzáférést, a személyes adatok megváltoztatását, illetve jogosulatlan felhasználását megelőzzük.
Fenntartjuk a változtatás jogát, amelyeket a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. saját hatáskörében eszközöl, de erről minden esetben a honlap ezen részén értesíti felhasználóit.